Mondd meg nekem, igaz-e mindez, szerelmesem, mondd, mindez igaz-e?
Ha ezek a szemek kilobbantják villámukat, kebledben a sötét fellegek viharosan felelnek reá.
Igaz-e, hogy ajkaim édesek, mint az első tudatos szerelem fakadó bimbója?
A szerelem mindig is életünk iránytűje lesz.
Olyan nőkkel szemben, akiknek csak a külseje tetszik, akikről kiderül, hogy se szívük, se lelkük, olyan gonosz tudok lenni, mint maga az ördög. Nem bírom a közönségességüket, a kicsinyességüket, a butaságukat, a szeszélyeiket. De a tiszta szeműekhez, a tiszta szívűekhez, az őszinte szavúakhoz, a törhetetlen jelleműekhez - azokhoz, akik gyöngédek, mégis szilárdak, hajlékonyak, de következetesek - igenis gyöngéd és hűséges tudok lenni.
A szépben az a legszebb,
ami leírhatatlan,
a vallomásban az,
ami kimondhatatlan,
csókban a búcsúzás
vagy nyíló szerelem,
egyetlen csillagban a végtelen.
A szerelem nem más, mint védtelenül felkínálni magad a másiknak.
Nem tudtam, hogy a szerelem nem csupán egy szép selyemszalag, hanem egy lánc, amely két embert összeköt.
Te annyira szeretsz engem, hogy legszívesebben zsebre gyűrnél, és én akkor megfulladok.
Furcsa, mit tanít a szerelem a saját hibáinkról.
Még mindig nem bírnám egyetlen epigrammában összefoglalni, mi az, hogy szerelem, szóltam.
- Fele titok, fele meglepetés - mondta, s magához húzott.
Amikor az ember úgy lesi-várja valakinek a jöttét, (...) és amikor a távollétében az ember nem tud másra gondolni, egyedül csak őrá, amikor semmi és senki nem fontos, csak ő, egyedül csak ő, és amikor az ember úgy érzi, most adni szeretne, mindent-mindent nekiadni, ráhalmozni - akkor szerelmes.
Nemcsak a szerelem ad boldogságot, a jól végzett munka is. Az élet célja a fejlődésben van. Előre, mindig csak előre. (...) A szerelemre is azért van szükség. Az öncélú szerelem semmit sem ér.
Szerelem, szerelem...
Édes ölő méreg;
Mulandó istenség,
Halhatatlan féreg...
Mindig igazi szerelemre vágytam. Halálos, nagy, tiszta szerelemre. Emlékszem, amikor egyszer kislány koromban megkérdeztem apámtól, mi a szerelem, azt mondta: "Tudod, Ágnes, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megmagyarázni, csak érezni lehet. Nos, hát ez olyan dolog. " Hiszen érzem én, nagyon is érzem...
Ha szerelmünk nem rombol, nem okoz fájdalmat mások számára, ha kölcsönös, őszinte, tiszta, akkor az se nem tisztességtelen, se nem erkölcstelen. Az én olvasatomban sokkal "erkölcstelenebb" úgy élni az értékes emberi életet, hogy tapasztalatainkat - legyenek azok jók, rosszak, kellemesek vagy kínosak - nem adjuk át másoknak, abbeli félelmünkben, hogy megbélyegez minket a társadalom.
A sas útja a levegőben, a kígyó útja a sziklák között, a szerelem útja a szívekben kiismerhetetlen.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.